Kedves Infratrainer használók, üzlet tulajdonosok és befektetők!

A jelenlegi vírushelyzet és az abból fakadó nehézségek mindannyiunkat próbára tesznek.

A járvány felnyitotta az emberek szemét, hogy mennyire fontos a tudatos életmódra való törekvés, különösen kiemelve az 45+ feletti korosztály fokozott kitettségét. Ennél a korosztálynál már kiemelten fontos az egészség megőrzése, a rendszeres testmozgás és az ideális testsúly megtartása, ami a hagyományos eszközökkel igencsak kihívás jelent a mai rohanó világunkban.

Bízunk benne, hogy a járványveszély hamarosan enyhülni fog, így üzleteink újra kinyithatnak. Célcsoportunkat várakozásaink szerint kevésbé fogja érinteni a járványok okozta válság, és újult erővel fogják az immunrendszer fenntartását és a fittség növelését segítő eszközöket igénybe venni. A mostani helyzetből adódóan, várhatóan az emberek később is távolságtartásra és higiéniára fognak törekedni, ami a hagyományos edzőtermi és csoportos órákon való részvétel esetében nehezen biztosítható. Az Infratrainer esetében más a helyzet; az elkülönített helyiségben való edzés szinte kizárja a másoktól való megfertőződés kockázatát, illetve az infra detoxikáló és immunerősítő hatásának következtében vendégeink még inkább védettebbé válnak a kórokozók ellen. Várakozásaink szerint amikorra ez az igény tömegessé válik, az Infratrainer felkészülten fogja várni a vendégkörét.

Az üzleti modellünkben alapvető módosításokat hajtunk végre, ami leendő ügyfeleink számára is segítséget nyújt abban, hogy áthidalják a jelenlegi válsághelyzetet. A járványveszély elmúlttával szeretnénk bővíteni a termék és a szolgáltatás elérhetőségét is, így eldöntöttük, hogy a gép akár otthonra is megvásárolható lesz, ill. előre hozzuk a bérleti konstrukció bevezetését, az előrendeléseket megkönnyítjük és kedvezményekkel támogatjuk. A célunk, hogy a szolgáltatás országos lefedettségének növelése az emberek egészsége érdekében.

Te is segítsd az Infratrainer munkáját, hogy ezt a hiánypótló berendezést minél többen használhassák, vegyél részt kampányunkban és válj befektetővé. Ha most rendelsz gépet akképpen, hogy kampányunkba fektetsz be, akkor ingyenes szervizszolgáltatást tudunk biztosítani, továbbá bizonyos összeg felett bónuszrészvényekhez is juthatsz.